Elviszel magaddal? – Első rész (Thomas Supertramp tollából)
„Akkora szerencsém volt a stoppolásnál, hogy megértettem, hogy mit jelent a szerencse szó”
Találkozás Molnár Attilával (tulajdonos, Paner Kft.)
Sziasztok!
Egy új formátumot szeretnék elindítani az oldalon. Stoppolásnál előfordul, hogy nagyon inspiráló történeteket hallok, különleges emberekkel találkozom. Ezeket a találkozásokat nem szeretném csak magamnak megőrizni, annyi érdekes ember mászkál kis országunkban, illetve azon túl is. Az „Elviszel magaddal?” címszó alatt fognak ezek az egyelőre írott beszámolók futni. A végleges formátumot még keresem.
Elkezdünk beszélgetni. Megtudom, Attilának hívják. A small talk után kérdezek a munkájáról. Elmeséli, hogy milyen (szerintem nagyon izgalmas) területen vezet céget: bontás nélküli cső béleléses technológiával cserélik, vagyis inkább bélelik az elavult magyar vízvezeték, csapadékvíz és szennyvíz rendszereket . Egyszercsak Attila elmondja, hogy ha valaki 10 évvel ezelőtt elmondja a jövőt, hogy egy évtizeddel később egy ilyen innovatív cég vezetője és tulajdonosa lesz, akkor zártosztályra küldi. Elkezdek jobban figyelni. A magyar rendszer végóráit éli, a tervszerű karbantartás Magyarországon sajnos kevésbé ismert fogalom, a csövek állapota mára tarthatatlanná vált. Ahogy ecseteli, Attila is egyre jobban bevonódik.
A jelenlegi vezetékrendszer betonból, vasból és elöregedett műanyagból van, a csövek egyre jobban erodálódnak, repedeznek. A nordic technológia lényege pedig, tudom meg, hogy minimális fel és kiásással a régi csövekben új műgyanta alapú rendszert hoz létre. A műgyanta műanyag és ugye, miért utáljuk a műanyagot? Mert sose bomlik le. Pont ezért is ideális megoldás. Továbbá, ezzel a technikával nem kéne felásni az egész országot sem.
A Paner referenciái sem akármilyenek: dolgoztak már a Szépművészeti Múzeumnak is. De ez csak egy a sok közül.
Na de vissza a zártosztályra. Attilának ez az őszinte mondata kíváncsivá tesz. Milyen belső hozzáállás, lelkület és hit kell ahhoz, hogy valaki ekkora utat tegyen meg? – töprengek. A beszélgetés szépen lassan személyesebbé kezd válni. Kicsit örülök, hogy dugóban állunk, bár látom, hogy ő már sietne haza, messziről jött aznap. Ahogy araszolunk a hetes úton, mesél hihetetlen történeteket, hogyan növekedett a cég, hogyan jutottak át igen nehéz, sokszor reménytelen helyzeteken.
Attila kérdésemre elmondja, hogy arra jött rá, hogy a kulcs az, hogy el tudom-e hinni, hogy sikerülhet. Csak akkor tudok tenni érte, ha ez a fejemben már átbillent. Addig azt fogom gondolni, lehet, hogy egyébként teljesen hamisan, hogy ez lehetetlen számomra.
Megkapom a vizsgakérdést: szerintem mit jelent a szerencse?
Bevallom, itt tudtam, mit kell válaszolni: a szerencse az, amikor a kemény munka találkozik a lehetőséggel.
Úgy is mondtam kicsit a választ, mint aki leckét mond fel. De Attila nagyon értékelte, hogy tudtam.
Még sok érdekes dolgot megvitattunk. Végül egészen címig elvitt.
Én pedig úgy szállhattam ki, hogy már nem csak egy felmondott lecke volt a szerencse jelentése számomra, hanem mély valóság, amit megértettem és ami vonzani kezdett.
Jó újra és újra feltenni a kérdést, hogy hol vannak magammal kapcsolatos hitem határai? Biztos nem vagyok többre képes?
Örültem, hogy valaki ezekkel a gondolatokkal megajándékozott, szembesített. Pont erre volt akkor szükségem.
Úgyhogy őszintén kívánom, hajrá Attila, hajrá Paner!
