Ma Magyarországon óriási problémát jelent az elöregedett alapvezetékek állapota. Budapesten a Váci úton egy 4 lépcsőházas 10 emeletes társasház felismerte ezt.
A vízszintesen futó, közepes és nagyobb átmérőjű folyadékszállító csöveket (vezetékeket) alapvezetéknek nevezzük. Ezen alapvezetékek rekonstrukcióját a társasház, 2022-ben a hagyományos, bontásos technológiával kezdte meg. Ez azt jelenti, hogy a csövek fizikai cseréjére került sor, azokat a falból, padozatból ki kellett bontani. Ez hetekig tartó kellemetlenséggel járt, a vezetéket nem lehetett használni, mindenhol rendetlenség és kosz volt.
Ezután kereste meg cégünket ez a társasház az alábbi levéllel: „2022. évben egy lépcsőház vonatkozásában teljesen kicseréltük a földszinti vezetékeket, ez a munkavégzés kiterjedt a szennycsatornákra és az esővízcsövekre is, mind függőleges szabadon futó, mind vízszintes padlóban és állmennyezet feletti szakaszokat érintve. A munka költségein felül jelentős rombolással és korlátozással tudtuk csak a feladatot elvégezni, így más megoldást keresve jutottunk el Önökhöz.” (Gáspár Balázs, Ferhouse Budapest Kft.)
A megkeresés után a társasház által kijelölt vezetéket felmértük, majd 2022. őszén a szennyvíz alapvezetéket a Repipe Lining System és a Longliner technológiánkat ötvözve, a lakókkal és üzletekkel közösen előre ütemezve 10 munkanap alatt felújítottuk.
A Repipe System egy permetezve bélelő eljárás, amikor 1,5-3 mm vastag műgyantával vonjuk be a csőfalat belülről. Ez a védőréteg igen rugalmasan követi a vezetékek épületen belüli mozgását.
A Longliner eljárás lényege, hogy a befogadó csőpalástot egy műgyantával átitatott filc-textil bélésanyaggal erősítjük meg, ezért a meggyengült szerkezetű vagy kisméretű anyaghiányokkal terhelt csöveket is újjá tudjuk varázsolni.